"Gyerekek a békéért az egész világon"

A mai napig háborúval sújtott Ukrajnából április 21-én gyerekek érkeztek a belga fővárosba,  Brüsszelbe, a „Gyerekek a békéért az egész világon” nemzetközi szociális projekt keretein belül, amely 35 országot egyesít.

 

Belgium már a 21. ország ahova az ukrán ifjú diplomaták ellátogattak, az „Éljünk békében” felhívással.  A projekt mellé ma már mind több európai és ukrán diplomata, parlamenti képviselő sorakozik fel.

Ezen projekt mellé állt többek között az EU bolgár küldötte - Emil Raden, valamint a brüsszeli látogatásunk során Ukrán részről Mykhailo Rivis Tisza ETT társelnöke, Kárpátalja Megyei Tanács elnöke, Volodymyr Chubirkoa Tisza ETT Felügyelő Bizottságának elnöke, aki egyben a projekt társszervezője és támogatója, valamint Seszták Oszkár a  Tisza ETT és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke. Nyilatkozatában elmondta „Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a projektnek, hiszen a gyerekek a jövőt jelentik, minden szépet ők képviselnek, tehát, folytatni és segíteni kell ezt a kezdeményezést”.

A delegáció a felnőttekkel együtt elkészítette a „Béke térképét” amelyre kis papír békegalambokat tűztek ráírt kívánságaikkal, hogy tudtára adják a világ politikusainak leghőbb vágyukat, hogy ők is békében szeretnének élni.

A nemzetek diplomatái nemcsak, hogy egyetértettek az ukrán békeküldöttetekkel, hanem megvitatták a kitelepített, árván maradt és a háborús övezetekben élő gyerekek üdültetésével és gyógyításával járó lehetőségek mielőbbi megvalósítását.

A projekt vezetője és egyben az alapítvány elnöke Buzsinszkaja Katerina ukrán színésznő, kezdeményezője Vasyl Vyshyvanyuk, Magyarország Ivano-Frankovszk-i tiszteletbeli konzulja.