Hírek

Érmindszenti zarándoklat: tisztelgés Ady Endre előtt

Ady Endre születésének 134. évfordulójára emlékeztek november 19-én a költő szülőfalujában, Érmindszenten.

 

A református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött az irodalmi zarándoklat. Balla Árpád helyi lelkipásztor köszöntötte a résztvevőket, majd szentbeszédet mondott Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke. – Ady Endre az emberi lélek nyugtalanságával kereste a választ az emberiség nagy kérdéseire. Istenes verseiből kitűnik: közel állt ahhoz, hogy megtalálja a választ, de nem volt elég kitartó, és mindig visszatért a kételkedés árnyékába – fogalmazott. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Ady Endrét „perlekedő világi prófétának”, a „kemény és ítéletes szavak zseniális megfogalmazójának” nevezte.

 

Részletek...

 

Erősödő francia-magyar energetikai kapcsolatok

Tovább erősítette a francia-magyar alternatív energetikai kapcsolatot a Champagne-Ardenne Régió delegációjának nyíregyházi - a Megyeházán tett - látogatása.  Anne-Sophie Bonnint a térség mezőgazdasági igazgató helyettesét, Mathilde Henry és Christelle Lancelot biomassza szakembereket,  valamint Philippe Boulanger nemzetközi kapcsolatokért felelős projektmenedzsert Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke fogadta 2011. november 8-án. A megbeszélésen a két mezőgazdasági jellegegű térség megújuló energetikai együttműködésének lehetőségét beszélték meg a szakemberek.

 

Részletek...

 

Példát mutatott emberségből a ,,Világ Igaza”

Születésnapja alkalmából helyezték el a megemlékezés koszorúit a volt Kiegészítő Parancsnokság épületének falán Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy emléktábláján a fegyveres erők, a nyíregyházi és a megyei önkormányzat, a civil szervezetek képviselői 2011. november 4-én. A 115 éve született tábornok életútját Tóth Sándor - nyugállományú ezredes, a Nyíri Honvéd Bajtársi Egyesület elnöke - helytörténész elevenítette fel.  Méltatta a katona emberséges tetteit egy embertelen világban, a II. Világháború alatt.

 

Részletek...

 

Elsőként az országban: automatizált gyógyszerellátás

Nyugat-Erópában már jól működő, úgynevezett automatizált betegszintű gyógyszerellátási rendszert vezettek be az országban először Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban. A 2011. október 27-én tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jövőre az Egészségügyi Holding valamennyi intézményében alkalmazzák majd a medicinák betegorientált, költséghatékony és biztonságos adagolását. Első lépésként az osztályos gyógyszerelést felváltotta az automatizált adagolás, melynek során az intézményi gyógyszertárból egy másfél négyzetméteres területen elhelyezett automata segítségével több száz különböző készítményből minden betegnek személyre, névre és terápiára szabott gyógyszercsomagot állítanak elő. A rendszer az átláthatóság és a megtakarítások mellett hozzájárul a betegbiztonság növeléséhez, megvalósíthatóvá teszi a hatóanyag szintű rendelést, vagyis jelentősen növeli a minőségbiztosítási előnyöket is az egészségügy valamennyi résztvevője, így a betegek, orvosok nővérek, gyógyszerészek számára.

 

Részletek...

 

Szólj bele: kreativitás és innováció

Az Európai Unió kezdeményezésére strukturális párbeszéd programsorozat indult a tagországokban, így hazánkban is. A projectet a Demokratikus Ifjúsági Alapítvány szervezi az országban 24 helyszínen, ezen belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megvalósuló rendezvényeket a Köz-Pont Ifjúsági Egyesület koordinálja. Nyíregyházán 2011. október 25-én tréningre került sor, amely illeszkedik az Unió azon elképzelésébe, hogy a fiatalok aktívabban vegyenek részt a közéletben, életük, környezetük alakításában. Ennek érdekében – ahogy Bálega János az egyesület elnöke ismertette - a Szólj bele elnevezésű programba a középfokú intézmények diákjait vonják be. Az unió vezetői kíváncsiak a fiatalok véleményére, a párbeszéd témakörei - amelyeket a diákokkal elemeztek/elemeznek - a kreativitás és az innováció.

 

Részletek...

 

Élénkülő kínai kapcsolatok megyénkben

Új, dinamikusabb szakasz kezdődött ez évben a magyar-kínai kapcsolatokban. Hazánk és a távol-keleti ország kormánya egyezményt írt alá a gazdasági, pénzügyi területek szorosabbá tétele érdekében. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és a kínai Heilongjiang tartomány már évek óta együttműködési megállapodás keretében fejleszti kapcsolatait. A két terület székhelye Nyíregyháza és Harbin testvérvárosok. Megyénk és Heilongjiang vezetői a közeljövőben az egészségügyi terület szorosabb közös munkájáról írnak alá dokumentumot. Az együttműködésnek újabb lendületet adott a 2011. október 24-én a Megyeházára Shaanxi tartományból érkező Liu Xinwen vezette küldöttség, amelynek tagjai voltak még Yang Senming erdőgazdálkodási szakember, valamint Zhou Quingwen, az egyik Hi-Tech fejlesztési övezet adminisztrációs bizottságából és Zhao Qiying a tartományi tanács kiállítási főosztályáról.

 

Részletek...

 

Megkondultak az emlékezés harangjai október 23-án

Szerte a világon megemlékeztek a magyarság képviselői és hazánk polgárai az 1956-os forradalomról, hős mártírjairól, a köztársaság kikiáltásának 22-ik évfordulójáról és a 2006. október 23-i megemlékezés utáni rendőri brutalitás áldozatairól. Megyénkben 2011. október 23-án a központi ünnepség házigazdája Tuzsér önkormányzata volt. A rendezvényt, az ünnepi Istentiszteletet és a Kopjafaavatást megtisztelte jelenlétével Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke.


Részletek...

 

Kiszámíthatóbbá váló betegellátás

Az országban elsőként – amerikai mintára – Nyíregyházán teremtették meg 1982-ben a sürgősségi betegellátás ellátás feltételeit a szakemberek. A szakellátás fejlődése új mérföldkőhöz érkezett az ősszel, amikor 2011. október 21-én bemutatták a megye önkormányzati és egészségügyi vezetői a Megyeházán a Jósa András Oktató Kórház új sürgősségi projektét. A beruházás értéke 680 millió forint, amely a befejezése után - két év múlva - az amerikai filmeken láthatóakhoz hasonló felszereltségű körülményekkel fogadja a betegeket. Hasonló beruházás indul 580 millió forintnyi értékben Fehérgyarmaton is.

 

Részletek...

 

A Nemzetközi Fehérbot Napja

Immár 35 éve ünneplik a vakok és gyengén látók október közepén - az ENSZ kezdeményezésére elindított és az egész világon elterjedt - A Nemzetközi Fehérbot Napját.

 

A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, sorsára, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük megvalósítását.


Részletek...

 

A hely szelleme

Nyíregyházán, a Városmajori Művelődés Házban rendezték meg uniós és állami támogatással az amatőr művészfotós és filmes régiós találkozót 2011. október 14 és 15-én. A szervezők - az Európa Egyesület, a TEMI Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Ház Közhasznú Alapítványa, és a Regionális Érdekvédelem Alapítvány - célja a tehetséggondozás mellett a hagyományőrzés a helyi szellemiség életben tartása, megújítása, a figyelemnek ezekre az identitásunkat meghatározó dolgokra irányítása volt.

 

Részletek...

 

Felére csökken az energiaköltség

Egy milliárd forintos Európai Uniós és állami támogatás felhasználásával az energiaracionalizálási szempontokat figyelembe véve korszerűsítik a megye több oktatási intézményét és a megyei önkormányzat épületét is a közeljövőben. Az első projekt megvalósítása az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium épületeiben kezdődött. A program részleteit a szakemberek 2011. szeptember 5-én ismertették Nyíregyházán, a Megyeházán. Az ibrányi intézmény beruházásának összköltsége 232 millió forint, amelyből a pályázaton elnyert összeg 162 millió forint. A fenntartó megyei önkormányzat fizeti az összeg másik részét: 70 millió forintot.

 

Részletek...

 

Egy kattintás és miénk a világ

Több mint egy éves munka után zárták le a szakemberek 2011. szeptember 30-án, Nyíregyházán az Új Széchenyi terv támogatásával megvalósult „Intelligens iskolák a jövő nemzedékért” projektet. A kedvezményezett megyei önkormányzat több oktatási-nevelési intézményében a nem kevesebb, mint 120 millió forintért vásárolt 230 számítógép és 76 interaktív tábla segíti a sajátos nevelést igénylő diákok tanulását. Az eszközök beszerzésénél külön figyelmet fordítottak arra, hogy a gyengén látó és nagyot halló gyermekek is részesüljenek a világ megismerésének élményéből. Az eredményes oktatást segítendő, hogy 250 pedagógus továbbképzéseken sajátította el a berendezések szakszerű használatát.

Részletek...

 

Az álomkórház hamarosan valóság lesz

Terepbejáráson vettek részt a megyei önkormányzat és a megye egészségügyi vezetői 2011. szeptember 27-én, amikor is hivatalosan lezárult a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. 12,5 milliárd forint értékű fejlesztésének első üteme. Mintegy 400 millió forintért bontottak le régi épületeket, elkészült egy bekötő út az építési anyagok, berendezések szállításához és közműalagutat építettek, amely megkönnyíti, meggyorsítja az infrastrukturális karbantartási munkálatokat. Így előkészítették az új onkológia szárny helyét, amelynek építését követi majd a belgyógyászati és gyermekcentrum tömbje összesen 27 ezer négyzetméteren. Természetesen az átalakítás nem mindig volt és nem is lesz zökkenőmentes, ezért is mondtak köszönetet a betegek türelméért -- amit továbbra is kérnek -- az intézmény vezetői, dolgozói.

 

Részletek...

 

Ésszel kell a szívre vigyázni

A Szív Világszövetség 1998-ban alakult az 1946-ban alapított Nemzetközi Kardiológiai Társaság tagjaiból. A 2001-ben kiadott nyilatkozatuk szerint egy hosszabb és jobb minőségű élet eléréséhez segítik az embereket a szívbetegségek és a stroke megelőzésében és gondozásában, különös tekintettel a szegény és a közepes jövedelmű országokra. Legismertebb kezdeményezésük „A Szív  Világnapja” amelyet 2000 óta tartanak meg, mindig szeptember hónap utolsó vasárnapján több mint száz országban.

 

Részletek...

 

A levéltáros az örökkévalóságot szolgálja

2011. szeptember 22-én kezdődött Nyíregyházán, a Megyeháza Bessenyei Nagytermében a 18-ik Levéltári Napok. A két napos rendezvényre Szlovákiából, Romániából, Kárpátaljáról. Ausztriából és a Vajdaságból érkeztek neves szakemberek, akik első sorban II. Rákóczi Ferenc korának dokumentumait elemezték, s itt mutatták be kutatási eredményeiket. A konferenciát olyan neves szakemberek fémjelezték, mint Novák Veronika a Pozsonyi Állami Levéltár igazgatója, Kovács Ágnes a Debreceni Egyetem történésze, Kónya Péter az Eperjesi Egyetem rektor helyettese.

Részletek...

 

Litvánia nagykövete Nyíregyházán

A Jósa András Múzeumban kezdte nyíregyházi látogatását Renatas Juska, a Litván Köztársaság nagykövete, ahol is honfitársa, a közel 30 éve megyénkben élő Normantas Paulius fotóművész október 11-éig tartó kiállítását tekintette meg. A nagykövetet Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke dolgozószobájában fogadta. A közvetlen hangú megbeszélésen a tolmács szerepét a szintén jelenlévő művész töltötte be.

Részletek...

 

Az önkormányzatiság a diákságnál kezdődik

Nyíregyházán, a Megyeháza Bessenyei Nagytermében tartotta meg idei alakuló ülését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat a Köz-Pont Ifjúsági Szervezettel közösen. Az utóbbi diákszövetség tagjai jogi és szakmai háttértámogatást adnak a fiatal önkormányzati képviselők munkájához.

 

Részletek...

 

Megkóstoltuk – Magyarországot – finom volt

Több ezer látogató kóstolta meg szombaton a nyíregyházi Sóstói Múzemfaluban nemcsak a térségünk és Magyarország, hanem Ukrajna, Szlovákia, a Vajdaság és Románia tájjellegű ételeit, italait. Sőt, szűkebb és tágabb pátriánk hagyományosan előállított és tartósított, csomagolt termékeit - lekvárok, mézek, pálinkák, szárított gyümölcsök stb.- meg is vásárolhatták az érdeklődők.

 

Részletek...

 

Ne csak a szombat legyen szelektív

Negyedik alkalommal rendezte meg a Térségi Hulladék-gazdálkodási Kft. Nyíregyházán, az Erdei tornapályán a „Szelektív szombat” elnevezésű, a környezettudatot formáló családi napot az elmúlt hét végén. Az egész napos vetélkedősorozaton a szülők gyermekeikkel egy-egy csapatban különböző játékos feladatokon keresztül ismerkedtek meg a szelektív hulladékgyűjtés helyes módozataival, a feldolgozás fontosságával, lehetőségeivel és jövőjével.

 

Részletek...

 

Ismeretlen-ismerős templomaink

A Kulturális Örökség Napján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat szervezett „Szakrális séta Nyíregyháza belvárosában” elnevezéssel programot az érdeklődőknek szeptember 17-én, szombaton.

 

Részletek...

 

Talpam alatt hosszú út, szívemben szabadság

Október 1-éig tekinthetik meg az érdeklődők Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban Normantas Paulius litván származású, de közel 30 éve Nyíregyházán alkotó fotóművész kiállítását. A ,,Cigányok” című tárlat Észak India és Kelet-Magyarország cigányságát köti össze egy láthatatlan aranyszállal. A szponzorok által támogatott művész 3 hónap alatt több mint négyezer felvételt készített hagyományos technikával, amelyből kilencven alkotást látható a múzeumban.

 

Részletek...

 

Hajrá szépkorúak!

Harmadik alkalommal adott otthont Nyíregyházán a Városi Stadion az Észak-alföldi Regionális Nyugdíjas Sportversenynek. A rendezvényen térségünkből olyan 50 év feletti, ,,szépkorú” nyugdíjasok vettek részt, akik továbbra is aktívan élik életüket, mozognak, sportolnak, fontosnak tartják az egészséges életmódot, lehetőségnek és kihívásnak tekintik a megmérettetést a különböző sportágakban.

 

Részletek...

 

Koszorúzás a kommunizmus áldozataiért

A szomorú megemlékezésnek és a koszorúk elhelyezésének a helyszíne volt a hétvégén Nyíregyháza-Sóstófürdőn a hajdani Krúdy Hotel. Az épületen tábla jelzi, hogy ott és a környező házakban tartotta fogva az AVH 1953 és 1955 novembere között a közel egy évtizedes szovjet rabság után haza engedett mintegy háromezer, jogtalanul és ártatlanul elítélt politikai foglyot. Ők azon szerencsések közzé tartoztak, akik túlélték a több tízezer áldozatot követelő gulágtáborok borzalmait.

Részletek...

 

Húsz éves az egészségügyi szervezőképzés

Ünnepi konferenciával emlékeztek meg a szakemberek Nyíregyházán a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán a 20 éve indított egészségügyi szervezőképzés múltjáról és jövőjéről.

A plenáris üléseken az informatika egészségügyben betöltött szerepét elemezték a szakemberek. A kerekasztal beszélgetések során az egészségügyi túrizmusról, a telemedicina jelenéről és jövőjéről volt egyebek mellett szó.

Részletek...

 
További cikkeink...