A levéltáros az örökkévalóságot szolgálja

2011. szeptember 22-én kezdődött Nyíregyházán, a Megyeháza Bessenyei Nagytermében a 18-ik Levéltári Napok. A két napos rendezvényre Szlovákiából, Romániából, Kárpátaljáról. Ausztriából és a Vajdaságból érkeztek neves szakemberek, akik első sorban II. Rákóczi Ferenc korának dokumentumait elemezték, s itt mutatták be kutatási eredményeiket. A konferenciát olyan neves szakemberek fémjelezték, mint Novák Veronika a Pozsonyi Állami Levéltár igazgatója, Kovács Ágnes a Debreceni Egyetem történésze, Kónya Péter az Eperjesi Egyetem rektor helyettese.


A konferenciát Fazekas János főjegyező nyitotta meg, aki elmondta: a levéltári archívum még pár évtizeddel ezelőtt is a titkok tára volt, a régi iratokat csak az arra kiválasztott levéltárnokok forgathatták. Ma már azonban a régi dokumentumokat bárki forgathatja, aki kedvet érez a múlt feltárására, megismerésére. A levéltári anyagok megismerhetőségére az internet robbanásszerűen hatot, hiszen ma már egyre inkább otthonról is elérhetőek az évszázadokon keresztül a raktárak mélyén féltve őrzött dokumentumok. A főjegyező szerint a világhálón való elérhetőség azonban nem pótolja az írásos anyagokkal való személyes kapcsolatot, a dokumentumok közvetlen tanulmányozását. Nem pótolja azt sem, hogy a kutatók megosszák egymással és az érdeklődőkkel legújabb eredményeiket.


A tanácskozás részvevőit köszöntő Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy emberi és szakmai kapcsolataik a levéltárak dolgozóival kiemelkedő. Ez minden bizonnyal továbbra is megmarad akkor is, ha már más szervezet lesz a fenntartója a levéltárnak. Addig is a megyei önkormányzat a raktárak fejlesztésével segíti a dokumentumok biztonságos tárolását, a kutatási körülmények javítását. A konferencián írásos emlékeinek felajánlása miatt Pro Archivo oklevelet kapott Tóth László Béla, Mohácsi Endre, Huszka Józsefné és Gáfrik Andrásné.


A konferencia második napján a Kassai Szlovák Tudományos könyvtárban folytatták a kutatók eredményeik ismertetését, és a kor, a személy és a helyszín iránti tisztelgésük jeleként II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékére a koszorút helyeztek el a Rodostói-ház udvarán.