A Tisza mentén, északkeletnek húzódón terül el a Rétköz. Tiszaberceltől, Szabolcsveresmarton át Kisvárdáig az itt honos lakosság serénységének megannyi bizonyítéka kíséri az utazót. Megfogták a futóhomokot, a dombokat szőlővel zabolázták, a terméketlen földre tavat teremtettek, tudománnyal szövetkeztek, hogy változtassanak a tájon. Az ingó lápot, mit szeszéllyel vitt ide-oda a szél, csatornák hálójával borították be, s így szilárddá lett a föld. Ma már megterem rajta a jó széna, a kender, a répa, a káposzta. A föld megbírja a gyárat, a baromfit feldolgozót, az öntödét, a fékbetétgyártót. De megáll rajta az út és a híd is. Ahhoz, hogy az élettől kicsikarják, amit kínál, okos fők kellettek. Tiszabercelen írta Bessenyei, hogy a pénzt szorgalmatos kereskedés, gondolkodás szüli, az okosság pedig a tanulástól függ. Ezért a pulya ma is zokszó nélkül kel útra, hogy a tanyáról iskolába menjen. Éppen úgy, ahogyan egykor a többre vágyó diák Patakra vette útját - hol szekéren, hol gyalog, hol korcsolyán. Ott tanult Comeniustól és utódaitól emberséget, kálvinista keménységet, hitet. De nincsen ez másként ma sem, ám a fiatalok útja vezethet Kisvárdára, Ibrányba, Nyíregyházára, Demecserbe, hogy közép- és felső fokon képezzék magukat.

A táj központja Kisvárda. A múlt század közepén indult fejlődésnek e történelmi település, amely egykori kisboltos városból kulturális, gazdasági és közigazgatási központtá alakult. És a városok közelsége új és új lendületet ad a rétközieknek. Vállalkozás, piac, művelődés, közlekedés - mind azt segíti, hogy a megváltoztatott zsombékos-lápi világuk helyett szilárd, gazdag jövőt építsenek.

(Forrás: Szabolcs-Szatmár-Beregi képeskönyv Burget Lajos kísérőszövegével)