Széle ez az országnak, itt jelzi a térkép legkeletibb pontját. Két ország - Ukrajna és Románia - határának kapcsos zárójele fogja  közre Szatmárt. Itt ma is együtt él a háborítatlan természet - minden szépségével - és a mérhetetlen társadalmi ellentmondások sokasága. Három város, Mátészalka és a peremlét minden gondját ismerő Fehérgyarmat és Csenger jelenti központját. Ezen a tájon érkezik hazánkba a Tisza, a Szamos, itt kanyarog az Ecsedi-lápon tett útja után a Kraszna, sok ágra szakadtan a Túr. Másutt már nem honos virágokat rejtenek erdei, kocsányos tölgyei büszkén állnak őrt a réteken, s egy-egy leszállófán megpihen ma is a holló, a réti sas, az ölyv. Vizei partját dióligetek szegélyezik, s amint a folyó kanyarog, úgy kúszik mellette az országutak nadrágszíjnyi sávja. Falvakat köt össze, melyek történelemről, irodalomról, ősi kultuszról híresek. Szatmárcsekén Kölcsey élt, itt írta Himnuszunkat. Sírja körül a temetőben pogány emléket őriznek a csónakos fejfák. Tiszabecsnél Rákóczi vívta első győztes csatáját. Tiszacsécsén Móricz született, hőseinek leszármazottai ott élnek Uszkán, Magosligeten, Tiszakóródon. Itt ma is Arany János magyar szavával szólnak, a büszkeség, a tartás a partiumi szellem hagyatéka. Ecseden Báthori vára állott, korábban a családot alapító Guthkeledek fészke. Csengerben Árpád-kori templom vall a hit ősrégi hagyományáról. Ezen a tájon az ártól óriás gát véd, amelyet 1970 után, a vészt követően emelt az ember. A Paládok vidékén múltat őrző házak, szavak, mesék varázslata bűvöl el.

De sorolni a szépet egy könyv is kevés lenne. És vajon nyújt-e a sok gyönyörűség vigaszt akkor, amikor az itt élő sok ezer munkát nem találó küzd a létért? És hallgathatunk-e arról, hogy itt a gazdálkodás annyi, mint a küzdelem? Bár a telefónia közelebb hozta a világot, mondhatjuk-e, hogy ezzel eltűnt a távolság az ország közepe és e táj között? Hiba lenne, ha szépszavú öregek idilli képe feledtetné: kevés errefelé a fiatal, de otthonos a kiszolgáltatottság. Csak egy a biztos: új és új nekiveselkedések próbálnak a szépség e táján boldogságot teremteni.

Szatmár: küzdő magyarság falvai, lehetőségeket valóra váltó városai nekifeszülve harcolnak, hogy tovább már ne oldjon, hanem kössön e táj. Mert élnie kell a tájnak, mely embert adó, magot befogadó, tengerit, almát termő, ekét törő talajú, kereket fogó, birkózásra késztető óriás, s ha kell - szelíd szerető. 

(Forrás: Szabolcs-Szatmár-Beregi képeskönyv Burget Lajos kísérőszövegével)