-
Seszták Oszkár sajtóközleménye
Az OKÉT és a kormány közötti megállapodás értelmében a 340 ezer forint bruttó jövedelemhatár alatt kereső közalkalmazottak februárban és márciusban bruttó 49-49 ezer forintos juttatást kapnak. Az egészségügyi ágazatban ennek az összegnek a fedezete a valamennyi egészségügyi szolgáltató finanszírozását biztosító E- Alap terhére történik. -
A VIDOR Fesztivál Kiváló
2009. december 2-án a Hagyományok Házában adták át a Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Programban részt vett rendezvények képviselőinek a minősítési kategóriájuknak megfelelő okleveleket.
Minősítésű Művészeti Fesztivál lett -
Kozma Péter beszéde az érmindszenti Ady megemlékezésen
Kozma Péter, a Megyei Közgyűlés alelnöke Érmindszenten, Ady Endre szülőhelyén mondott beszédet.
Megyénk bemutatása »
Megyénk turisztikai nevezetességei
Nyíregyházi képeslap »
Megyeszékhelyünk és környékének látnivalói
A Megyeháza »
A megyei önkormányzat székhelye képekbenSeszták Oszkár a Megyei Közgyűlés elnöke Strasbourgban tárgyalt
a MÖOSZ delegáció tagjaként
Tárgyalás Schmitt Pállal és az Európai Néppárt több képviselőjével
Sok tárgyalandó kérdéssel és vitaanyaggal érkezett a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) delegációja Belfortba, az AER, Európai Régiók Gyűlése találkozójára majd Strasbourgba, ahol többek között Schmitt Pállal, Szájer Józseffel és Deutsch Tamással folytattak megbeszéléseket.
Az AER találkozóra több jelentős témával is készült a MÖOSZ, ezek között volt a szlovák nyelvtörvény, a Régiók Bizottsága Eljárási Szabályzatának pontosítása, valamint a magyar Regionális Fejlesztési Tanácsok összetételének kérdése.
Dr. Ódor Ferenc, a MÖOSZ elnöke, a delegáció vezetője elmondta a MÖOSZ állásfoglalása szerint az Európai Bizottságnak erőteljesebben kellene elvárnia a nemzeti kormányoktól, hogy bevonják a helyi- és középszintű önkormányzatokat a Regionális Operatív Programok tervezésébe, kezelésébe. Magyarország tekintetében a megyei önkormányzatok bevonása jelenleg „nulla”. Példa erre a Régiók Bizottsága tagjainak újrajelölése a magyar Kormány ugyanis a 7 országos önkormányzati szövetség közül egyetlen egy szövetségtől sem kért személyi javaslatot – ahogyan ezt korábban sem tette meg. Most csupán a Regionális Fejlesztési Tanácsoktól (RFT), azaz a nem választott testületektől kérte, hogy delegáljanak a testületbe tagot, majd ezt a javasolt kész listát küldte meg az országos önkormányzati szövetségekhez. Ezzel az országos szövetségek ki lettek zárva a javaslattételi folyamatból, amely példa nélküli. Ez az eljárás csorbítja a Régiók Bizottságának demokratikus legitimitását is. Ugyanakkor a 12 tag és a 12 póttag kijelölése nem az általuk képviselt szervezetek, önkormányzatok, hanem a kormányzati dominanciát testesíti meg.
A nyelvtörvénnyel kapcsolatban az AER elnök asszonyához fordultunk levélben, mert azt gondoljuk, az nincs összhangban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájával, amely pont azt szorgalmazza, amelyet a szlovák nyelvtörvény gátolni igyekszik: a regionális vagy kisebbségi nyelvek magánéletben, közéletben, írásban és szóban történő használatának bátorítását, a kisebbségi nyelv megőrzését, fejlesztését – mondta Ódor Ferenc.
Egyeztetések Strasbourgban
A MÖOSZ delegációját a múlt héten Strasbourgban fogadta Dr. Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke és a magyar európai néppárti csoport több képviselője.
Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a delegáció tagja elmondta: A megbeszélésen szó volt a magyar középszintű területi önkormányzatok szerepéről és azok lehetőségeiről az Európai Uniós intézményrendszer terén, valamint a középszintű önkormányzatok jövőbeli szerepéről.
Dr. Szájer József, az Európai Parlament néppárti magyar delegációjának vezetője kifejtette: fontosnak tartja és kezdeményezi az EP néppárti magyar tagjai és a megyei önkormányzatok közötti információcserét, a szorosabb együttműködést.
Deutsch Tamás, a Regionális Fejlesztési Bizottság tagja pedig kifejezetten arra kérte a megyék képviselőit, hogy a regionális politikával, a Regionális Operatív Programokhoz tartozó EU források felhasználásának tervezésével és kezelésével kapcsolatos tapasztalataikat osszák meg velük, hiszen ez az információ hasznos eleme lehet az EU regionális-, kohéziós politikájának.
Seszták Oszkár sajtóközleménye »
Az OKÉT és a kormány közötti megállapodás értelmében a 340 ezer forint bruttó jövedelemhatár alatt kereső közalkalmazottak februárban és márciusban bruttó 49-49 ezer forintos juttatást kapnak. Az egészségügyi ágazatban ennek az összegnek a fedezete a valamennyi egészségügyi szolgáltató finanszírozását biztosító E- Alap terhére történik. Részletek »
A VIDOR Fesztivál Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál lett »
2009. december 2-án Budapesten, a Hagyományok Házában adták át a Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Programban részt vett rendezvények képviselőinek a minősítési kategóriájuknak megfelelő okleveleket. A Művészeti Fesztiválok között a VIDOR Fesztivált a legmagasabb kategóriába tartozó rendezvénynek ítélte az elemzéseket összegző Szakmai Intéző Bizottság. Részletek »
Kozma Péter beszéde az érmindszenti Ady megemlékezésen »
Most, hogy Ady Endre születésének ünnepén itt szülőfalujában, szülőhelyén vagyunk, nekem az első gondolatom az, hogy a Trianoni, történelmi nagy Magyarország utolsó nagy hatású és zseniális költőjének máig ható és szinte prófétisztikus sorai vannak. Részletek »
Seszták Oszkár Strasbourgban tárgyalt a MÖOSZ delegáció tagjaként »
Sok tárgyalandó kérdéssel és vitaanyaggal érkezett a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) delegációja Belfortba, az AER, Európai Régiók Gyűlése találkozójára majd Strasbourgba, ahol többek között Schmitt Pállal, Szájer Józseffel és Deutsch Tamással folytattak megbeszéléseket. Részletek »
Új könyv Kárpátaljáról » Baranyi Béla: Kárpátalja »
A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja által útjára bocsátott, a Kárpát-medence régiói című nagyszabású monográfiasorozat döntően a történelmi Magyarországot magában foglaló 14 régió jelenlegi helyzetét, gazdasági-társadalmi viszonyait, térbeli folyamatait elemzi, a fejlődés különböző tényezőit méri fel. A sorozat tizenegyedik kötete ezúttal a ma Ukrajnához tartozó, a schengeni külső határokon kívül rekedt Kárpátalja régiót mutatja be komplex módon. Részletek »
Együttműködés a Komi Köztársasággal »
2006 óta érlelődött, 2009. október 14-én pedig megszületett a megállapodás Szabolcs- Szatmár- Bereg Megye Önkormányzata és a Komi Köztársaság között. Részletek »
Újabb bemutató a színházban - Heltai Gáspár: Róka-rege (mesejáték) »
Heltai Gáspár Száz fabula című, Aesopus nyomán írt mesegyűjteménye a magyar irodalom, egyben a reneszánsz széppróza egyik kincsesbányája. Részletek »
Elindult a Szatmár-Beregi TISZK szakmai fejlesztése »
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakképzés-szervezési Önkormányzati Társulás pályázat útján fejleszti tizenkét intézményét. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 2.2.3-07/2-2F-2008-0013 jelű pályázathoz kapcsolódóan 2009.május 20-án nagyszabású nyitókonferenciát tartottak Nyíregyházán. Részletek »




