-
Seszták Oszkár sajtóközleménye
Az OKÉT és a kormány közötti megállapodás értelmében a 340 ezer
forint bruttó jövedelemhatár alatt kereső közalkalmazottak februárban és márciusban bruttó 49-49 ezer forintos juttatást kapnak. Az egészségügyi ágazatban ennek az összegnek a fedezete a valamennyi egészségügyi szolgáltató finanszírozását biztosító
E-Alap terhére történik. -
A VIDOR Fesztivál Kiváló
2009. december 2-án a Hagyományok Házában adták át a Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Programban részt vett rendezvények képviselőinek a minősítési kategóriájuknak megfelelő okleveleket.
Minősítésű Művészeti Fesztivál lett -
Kozma Péter beszéde az érmindszenti Ady megemlékezésen
Kozma Péter, a Megyei Közgyűlés alelnöke Érmindszenten, Ady Endre szülőhelyén mondott beszédet.
Megyénk bemutatása »
Megyénk turisztikai nevezetességei
Nyíregyházi képeslap »
Megyeszékhelyünk és környékének látnivalói
A Megyeháza »
A megyei önkormányzat székhelye képekben- A nyírbátori Bethlen Gábor Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium
pályázata 1 fő német-bármely szakos tanári állásra. - Pályázat a Bethlen Gábor Középiskola,
Szakképző Iskola és Kollégium
(Nyírbátor) igazgatói álláshelyének betöltésére. - Pályázat a Deák Ferenc Gimnázium (Fehérgyarmat) igazgatói álláshelyének betöltésére.
- Pályázat a berkeszi Vay kastély értékesítésére és hasznosítására.
- Ingatlanok értékesítésére, hasznosítására és bérletére kiírt pályázatok.
Seszták Oszkár sajtóközleménye
Az OKÉT és a kormány közötti megállapodás értelmében a 340 ezer forint bruttó jövedelemhatár alatt kereső közalkalmazottak februárban és márciusban bruttó 49-49 ezer forintos juttatást kapnak. Az egészségügyi ágazatban ennek az összegnek a fedezete a valamennyi egészségügyi szolgáltató finanszírozását biztosító E- Alap terhére történik. (43/1999 Korm. Rend. alapján) A végrehajtást szabályozó - 2010-es Költségvetési Tv. alapján hozott 316/2009 (XII.28.) korm. rend. értelmében - ez a juttatás csak a költségvetési intézményi formában működő szolgáltatók, és ezek közalkalmazotti formában alkalmazott munkavállalóit illeti meg. Tehát azok a dolgozók, akik a kötelezően ellátandó önkormányzati, ill. állami feladatot nem költségvetési intézményben, hanem pl. 100%-os önkormányzati tulajdonban álló nonprofit gazdasági társaság formájában nem közalkalmazotti, hanem munkaviszony keretében látják el, nem jogosultak az ellátásra.
Álláspontunk szerint ez az elv súlyosan jogsértő és Alkotmányossági kérdéseket is felvet, hiszen ugyanazon munkáért nem egyenlő bérezést tesz lehetővé, tehát sérti az alkotmányos alapelvet (Alk.70/B) ill. sérti az esélyegyenlőséget mind a munkavállalók, mint az ellátást nyújtó egészségügyi közszolgáltatók vonatkozásában.
Az egészségügyi szektorban az elmúlt években bekövetkezett negatív kormányzati döntések, eddig is súlyos terhet róttak mind a dolgozókra, mind a fenntartókra, ez az újabb kormányzati döntés azonban már nemcsak a gazdasági racionalitást nélkülözi, hanem diszkriminatív és igazságtalan a rendszert eddig is áldozatvállalásukkal életben tartó munkavállalókkal szemben. Ezért dolgozóink érdekeinek védelmében az Alkotmánybírósághoz fordulunk, azzal a kéréssel, hogy semmisítse meg az Alkotmányos alapjogokat sértő kormányzati intézkedéseket. Egyben felhívjuk a figyelmét a kialakult helyzetre az Állampolgári Jogok Országgyűlési biztosának Dr. Szabó Máté úrnak.
A mai napon levelet juttatunk el azon önkormányzatoknak, amelyek a közfeladatot hasonló formában látják el, hiszen az ő dolgozóikat is ugyan úgy sújtja ez az igazságtalan intézkedés, mint a mi munkavállalóinkat. A napokban felkértem a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Nonprofit ZRt. vezérigazgatóját, vizsgálja meg azt, hogy a megyei ellátórendszert érintő integráció eredményei lehetővé teszik-e, hogy kórházi dolgozóink juttatást kapjanak.
Dr. Kiss Zoltán vezérigazgató arról tájékoztatott, hogy a működési költségek terhére összességében 200 millió forintot különítenek el a kórházi gazdasági társaságok. Az integrációs lépések a Holdinghoz tartozó kórházak gazdálkodásának romlását megállították, viszonylagosan stabilizálták. Bár továbbra is nehézségeket okoz a szűkös finanszírozás, dolgozóink élethelyzete azonban arra sarkall bennünket, hogy a kiesést lehetőségeinkhez képest valamelyest kompenzáljuk. Felkértem egyben a Holding vezetését, hogy a keretösszeg felhasználásáról azonnal kezdjék meg a tárgyalásokat a dolgozók képviselőivel.
Nyíregyháza, 2010. február 4.
Seszták Oszkár sajtóközleménye »
Az OKÉT és a kormány közötti megállapodás értelmében a 340 ezer forint bruttó jövedelemhatár alatt kereső közalkalmazottak februárban és márciusban bruttó 49-49 ezer forintos juttatást kapnak. Az egészségügyi ágazatban ennek az összegnek a fedezete a valamennyi egészségügyi szolgáltató finanszírozását biztosító E- Alap terhére történik. Részletek »
A VIDOR Fesztivál Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál lett »
2009. december 2-án Budapesten, a Hagyományok Házában adták át a Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Programban részt vett rendezvények képviselőinek a minősítési kategóriájuknak megfelelő okleveleket. A Művészeti Fesztiválok között a VIDOR Fesztivált a legmagasabb kategóriába tartozó rendezvénynek ítélte az elemzéseket összegző Szakmai Intéző Bizottság. Részletek »
Kozma Péter beszéde az érmindszenti Ady megemlékezésen »
Most, hogy Ady Endre születésének ünnepén itt szülőfalujában, szülőhelyén vagyunk, nekem az első gondolatom az, hogy a Trianoni, történelmi nagy Magyarország utolsó nagy hatású és zseniális költőjének máig ható és szinte prófétisztikus sorai vannak. Részletek »
Seszták Oszkár Strasbourgban tárgyalt a MÖOSZ delegáció tagjaként »
Sok tárgyalandó kérdéssel és vitaanyaggal érkezett a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) delegációja Belfortba, az AER, Európai Régiók Gyűlése találkozójára majd Strasbourgba, ahol többek között Schmitt Pállal, Szájer Józseffel és Deutsch Tamással folytattak megbeszéléseket. Részletek »
Új könyv Kárpátaljáról » Baranyi Béla: Kárpátalja »
A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja által útjára bocsátott, a Kárpát-medence régiói című nagyszabású monográfiasorozat döntően a történelmi Magyarországot magában foglaló 14 régió jelenlegi helyzetét, gazdasági-társadalmi viszonyait, térbeli folyamatait elemzi, a fejlődés különböző tényezőit méri fel. A sorozat tizenegyedik kötete ezúttal a ma Ukrajnához tartozó, a schengeni külső határokon kívül rekedt Kárpátalja régiót mutatja be komplex módon. Részletek »
Együttműködés a Komi Köztársasággal »
2006 óta érlelődött, 2009. október 14-én pedig megszületett a megállapodás Szabolcs- Szatmár- Bereg Megye Önkormányzata és a Komi Köztársaság között. Részletek »
Újabb bemutató a színházban - Heltai Gáspár: Róka-rege (mesejáték) »
Heltai Gáspár Száz fabula című, Aesopus nyomán írt mesegyűjteménye a magyar irodalom, egyben a reneszánsz széppróza egyik kincsesbányája. Részletek »
Elindult a Szatmár-Beregi TISZK szakmai fejlesztése »
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakképzés-szervezési Önkormányzati Társulás pályázat útján fejleszti tizenkét intézményét. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 2.2.3-07/2-2F-2008-0013 jelű pályázathoz kapcsolódóan 2009.május 20-án nagyszabású nyitókonferenciát tartottak Nyíregyházán. Részletek »



