5 éves a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás

Jubileumi rendezvény keretében, 2021. szeptember 13-án, Kisvárdán ünnepelte fennállásának öt éves évfordulóját a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás. A Társulás egyedülálló kezdeményezés eredményeként jött létre 2015 októberében, hiszen egy nem EU tagállam, Ukrajna, azon belül is a Kárpátaljai Megyei Tanács lett egyik alapítója. A rendezvényt az alapító tagokon (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, Kárpátalja Megyei Tanács, Kisvárda Város Önkormányzata) kívül számos magyarországi és ukrajnai magas rangú vendég tisztelte meg jelenlétével.

Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója, a rendezvény moderátora üdvözölte elsőként a rendezvény résztvevőit, majd átadta a szót Leleszi Tibornak, Kisvárda város polgármesterének, aki alapító tagként és házigazdaként köszöntötte a vendégeket. Klobučar Slaven, a Régiók Bizottsága EGTC Platform Titkárságának Adminisztrátora, a RB COTER Szakbizottság képviseletében videó üzenetben köszöntött minden résztvevőt a jubileumi ünnep alkalmából. Felelevenítette a közös emlékeket, az együttműködésben megvalósított sikeres rendezvényeket és reményét fejezte ki arra nézve, hogy a jövőben még számos alkalommal tud személyesen is részt venni a Tisza ETT rendezvényein.

 Kiss-Parciu Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a kezdeti kételkedések ellenére a Tisza ETT az elmúlt években bizonyította létjogosultságát és sikeres projekt megvalósítása révén jelentős lépéseket tett a magyar-ukrán határmenti régió fejlesztése érdekében.

Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója tartalmas prezentáció keretében mutatta be az elmúlt öt év történéseit. Több mint tíz sikeres projekt valósult meg: bemutatkozó fórumok és európai szintű nemzetközi konferenciák, két fejlesztési stratégia és három tudományos kiadvány, melyek magyar, ukrán és angol nyelven jelentek meg. Számos rendezvény, találkozó megszervezésére került sor az elmúlt öt év során annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az együttműködésben érdekelt felek minden szakterületen. Megköszönte a partnerek és támogatók közreműködését, kiemelten is a KKM támogatását. A minisztérium az elmúlt öt év során közel 72 millió forinttal támogatta a Társulás működését és egyéni projektjei sikeres megvalósítását.

A rendezvény alkalmával köszöntőt mondtak az alapítók nevében Seszták Oszkár, a Tisza ETT elnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Petrov Olekszij, a Tisza ETT társelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke. Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa nevében Lábá Mihajlo és Kosztyuh Anatolij képviselők, Brenzovics László a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, Lazur Jaroszlav az Ungvári Nemzeti Egyetem Jogi Karának dékánja, valamint a Miskolci Egyetem képviseletében Serfőző Antal, a Geogold Kárpátia Környezetvédelmi és Mérnöki Kft. ügyvezetője. Dudás István kampányfőnök, dr. Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője nevében oklevelet nyújtott át a Társulás kimagasló eredményei elismeréseként. Végül, de nem utolsó sorban Ocskay Gyula, a Határokon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálata (CESCI) főtitkára, aki személy szerint is oroszlánrészt vállalt a Társulás létrehozásában, számos pozitív emléket felelevenítve köszönte meg Szabóné Cap Andrea igazgató és Jevcsák Judit igazgató-helyettes áldozatos munkáját.

A rendezvény zárásaként a Társulás működési területét, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Kárpátalja megyéket bemutató promóciós kisfilm levetítésére került sor.

 

Fotók: Szabó Sándor