Besztercei Majális

Több száz embernek keltette fel a figyelmét a tizenötödik alkalommal megszervezett hagyományos Besztercei Majális, amely folyó év május utolsó vasárnapján, 31-én került megrendezésre a romániai Beszterce-Naszód megye székhelyén.

 A szervezők ez alkalommal a majálist a gyereknappal kötötték össze, és számos gyerekprogrammal kedveskedtek. A gyerekek örömére idén egy népi játszótér is része volt a programnak, ahol a hagyományos körhintától a kígyókeresésig közel harminc érdekes játékban kipróbálhatták magukat. Továbbá érdekes vetélkedőkre is benevezhettek a majálisozók, ahol a legjobbak díjban részesültek.

A rendezvénnyel egy időben kulturális programok is zajlottak, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkrományzat képviseletében Sztolyka Zoltán, Rozsály polgármestere és Dr. Papp Csaba megyei jegyző tárgyalásokat folytatott az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetével, valamint Hargita Megye Tanácsának képviselőivel.

A találkozó megnyitóján a jelenlévő magyarság nagy örömére egy igen fontos hírt is közöltek a résztvevőkkel, hogy a 2015-2016-os tanévtől megnyitja kapuit az önálló magyar iskola Besztercén .  Sztolyka Zoltán elmondta a magyar iskolával kapcsolatban, hogy „fontos tudni azt, hogy Hunyadi János, akiről az iskolát akarják elnevezni, a Kárpát-medencéért küzdött, a benne élő összes nemzetért, az összes népért. Az, hogy itt Besztercén lesz egy magyar iskola mindennél fontosabb, hiszen, ha Beszterce kiürül és nem lesznek gyerekek, az olyan, mintha egy vár ürülne ki, és ha egy vár katonák nélkül marad, akkor nem lesz, aki megvédje ezt a területet. Az Önök dolga, hogy megvédjék ezt a területet!

 

További képek a Galériában!