Együttműködés a foglalkoztatás ösztönzéséért

Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Szabó István alelnök, valamint Aros János, Sárospatak Város polgármestere szakmai kerekasztal megbeszélés keretében vitatták meg az önkormányzatok foglalkoztatási céljait, terveiket a Megyeházán 2018. július 16-án.

Az ország valamennyi megyéjében működnek megyei és helyi paktumok, melyek elsődleges célja a foglalkoztatás bővítésének elősegítése. A munkavállalók megyén belül és a szomszédos megyék között is ingáznak, és sem az álláskeresők, sem a munkaadók szándéka nem áll meg a megyehatárokon. Mivel a két paktum projekt megvalósítási területe szomszédos egymással, a két megyei önkormányzat együttműködési megállapodás keretében fogalmazta meg szándékait és a közös tevékenység kereteit. Az együttműködés a paktumirodák munkájának összehangolására, egymás kölcsönös tájékoztatására és a felek területén székhellyel rendelkező vállalkozások felkeresésére és segítésére irányul.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és Sárospatak Város Önkormányzata közötti foglalkoztatási együttműködés keretében már közel 50 munkavállaló munkába állását támogatták a paktumok. A tevékenységek további bővítése céljából e két fél is együttműködési megállapodást kötött.

Forrás: baz.hu