Évindító közgyűlés a Megyeházán

A képviselők nyitottak voltak egymás javaslataira, sok tekintetben teljes volt az egyetértés.

Csendesen kezdődött, hangosan (de nem haragosan!) végződött a megyei közgyűlés csütörtöki ülése. A képviselők egy perces, néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt dr. Torgyán József, egykor kisgazda elnökre.

Dr. Veres János (MSZP) napirend előtt felszólalásában a 2024-es olimpia magyarországi megrendezése ellen érvelt, mondván: a szükséges és koncentrált fejlesztések nem érintenék Kelet-Magyarországot, ugyanakkor félő, hogy a felzárkózásért kiáltó megyénkben megtorpannának a fejlesztések. – Az olimpiarendezés közös nemzeti vállalkozás, a „nolimpia hívei” botot dugnak a küllők közé, amikor igyekeznek elgáncsolni a kezdeményezést – reagált Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke.

Nagy érdeklődés övezte dr. Kazsuk Attila, a térségi adó- és vámigazgatóság vezetőjének évértékelőjét, amelyben szó esett a hatóság szervezeti és arculati megújulásáról és az idei esztendő kihívásáról is.

Zéró tolerancia

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóság a NAV legnagyobb, öt szakmai területen tevékenykedő, 1115 dolgozót számláló szervezete, amely az utóbbi időben karcsúsodott, modernizálódott, ügyfélcentrikusabb és hatékonyabb lett.

A szó jó értelmében vett kétarcúság jellemez minket, hiszen célunk a jogkövetés elősegítése, támogatása, valamint a szándékos adóelkerülés, illetve törvénysértések megakadályozása. Az adózókat három (kockázatos, megbízható és általános) besorolás szerint kezeljük. A névtelen közérdekű bejelentéseket – a felesleges, alaptalan vizsgálatok elkerülése érdekében – a korábbinál bölcsebben kezeljük. Igyekszünk teljesíteni az adóbevételi és eredményességi elvárásokat, határozottan fellépünk a csempészek, visszaélések és a szervezetben belüli korrupció ellen – fejtette ki dr. Kazsuk Attila, aki a közgyűlési képviselők kérdéseire válaszolva azt is elárulta: tavaly 23 méltatlansági és 72 fegyelmi eljárás indult a NAV munkatársaival szemben megyénkben, a zérótolerancia jegyében. Dr. Fülöp Erik és Adorján Béla jobbikos képviselők kritikával illették a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, mert decemberi, kiadós havazás idején úgy tapasztalták, a cég nem gondoskodott elég gyorsan és hatékonyan a fenntartásában lévő utak megtisztításáról és csúszásmentesítéséről. Számos előterjesztést (szinte) teljes egyetértésben szavazott meg a közgyűlés, és a képviselők nyitottak voltak egymás előremutató módosító javaslataira is, ami egy kisebb csodával is felér a magyar politikában.

 

Forrás: Kelet-Magyarorság.hu