Gyászhír: Elhunyt Badar László

Megrendüléssel értesültünk Badar László polgármester haláláról. A megyei önkormányzat képviselőtestülete, az önkormányzati hivatal és a megye valamennyi polgára nevében részvétünket fejezzük ki a családnak, s mindazoknak, akik szerették és tisztelték!

 

 

Badar László Hermánszeg település polgármestere volt közel két évtizeden át.

A helyiek kérésére indult az 1998-as helyi választásokon a polgármesteri címért.Folytatta elődje munkáját. Mindig a képviselő-testülettel közösen kialakított terveinek megvalósításán fáradozott. A régi álom 2013-ban megvalósult. A Badarok, Kanyók lakóhelye nem zsákfalu többé.

Badar László alaptermészete maga az optimizmus volt. Mindig a falu érdekeit képviseltea tervezgetések, a kis győzelmek vagy éppen sikertelenségek között is.

Hamvasztás utáni búcsúztatójára 2017. június 16-án, pénteken 13 órától kerül sor a hermánszegi temetőben.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nevében

 Seszták Oszkár
a közgyűlés elnöke