Összefogás a Hátrányos Helyzetű Térségek Fejlesztéséért Konferencia

A Nyíregyházán megrendezésre kerülő konferencia célja a leghátrányosabb helyzetű térségek fejlesztése érdekében létrejött vidéki egyesületek, a helyi önkormányzatok, valamint a kormányzati oldal együttműködésének megalapozása, az érintett térségekben megvalósuló fejlesztési munka összehangolása, továbbá a partnerek közötti kommunikáció elősegítése. A konferencia a Szövetség a Hátrányos Helyzetű Térségek Fejlesztéséért, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat szervezésében valósul meg. A Szövetség 73 önkormányzatot fog össze, tevékenységeivel mintegy 200 ezer állampolgárt ér el.  A résztvevők célja, hogy a konferencia konkrét lépésekkel erősítse az érintett partnerek szorosabb együttműködését, melyeket szándéknyilatkozatban is lefektetnek.

A Szövetség és a Megyei Önkormányzat céljai között szerepel az egyes területi szereplők közötti térségi összefogás koordinálása, a tervezési és fejlesztési tevékenységek összehangolása, képzések és programok szervezése az egységesen magas színvonalon megvalósuló fejlesztések biztosítása érdekében. A Szövetség kiemelt területként kezeli a felnőttképzést és átképzést, a duális képzési formák elterjesztését, és a hatékony munkahelyteremtés érdekében induló programokat. Képviseli a szervezet tagjainak érdekeit a minisztériumok és más gazdasági-, társadalmi szereplők irányába, és biztosítja a hátrányos helyzetű térségek és a döntéshozók közötti közvetlen információs csatornát, melynek segítségével az érintett térségek valós problémáira a Kormány által meghatározott fejlesztési keretek között a legmegfelelőbb megoldások születhetnek. Az együttműködés kiemelten fontos eleme a 2014-2020 közötti uniós támogatási időszak már megjelent és a jövőben kiírandó fejlesztési felhívásai által nyújtott lehetőségek minél hatékonyabb kihasználása, az egyes területeken megvalósítandó fejlesztések összehangolása a szinergiák kiaknázása.

Fotó: Szarka Lajos

 

2017. január 30-i szakmai egyeztetés az elnöki tárgyalóban: