A remény pápájára emlékeztek Máriapócson

Ezekkel a szavakkal lépett Magyarország földjére első alkalommal II. János Pál pápa 1991. augusztus 16-án, és többek között ezeknek a szavaknak a megidézésével emlékeztek egyházi vezetők és világi méltóságok a 30 évvel ezelőtti látogatásra Máriapócson.

Azon a napon ez a kétezer léleknél alig népesebb város, Máriapócs azok számára is ismert lett, akik addig keveset hallottak róla. Ma az emlékezők már valamennyien jól tudják, szent járt ennek a városnak a földjén – hangzott el többször is a kétnapos konferencia nyitóeseményén, amely több volt, mint emlékező konferencia.

Ahogy Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita is hangsúlyozta, felelősségteljes előretekintés is volt, a püspöki szinódus egyházmegyei szakaszának a kezdetén imádság is volt, ugyanakkor az egyház útkeresésének, fejlődési útjának ugyancsak a részét képezte.

II. János Pált akkor és azóta is a reménység pápájának nevezték, illetve nevezik, olyan egyházfőnek, akinek a fellépése az egész világot jobbá tette, jelentős szerepet játszva abban, hogy nem sokkal később politikai történelmi változások következhettek be a közép-kelet-európai régiókban.

Az ünnepség első szónoka, dr. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az első szavaival azt az élményt idézte meg, amikor hat esztendősen, gyermekként találkozhatott a pápával 1998 nyarán, majd azzal folytatta, hogy a megválasztása ennek a régiónak a rendszerváltoztatás lehetőségét jelentette.

A rendszerváltoztatással akkor lehet kitartani, ha az egyházak erősek, s ha egy materialista diktatúra időszakában közép-európai országai és nemzetei meg tudják őrizni azt a lelkiséget, amit II. János Pál képviselt. A szentatya felismerte, hogy Kelet-Európának szabadságra, Európának egységre van szüksége, és minden szava megerősítés volt Magyarországnak és Lengyelországnak– tette hozzá, bemutatva a szenvedő, a sokat tapasztalt embert is II. János Pál személyében.

Őt Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, erdészeti és vízügyi minisztere követte, aki aki többször is rámutatott, milyen rendkívüli jelentőséggel bírt a magyarországi pápalátogatás több szempontból, és főleg az erdélyi magyarok, a székelység számára.

– Életre szóló élmény azért is, mert a 300 ezer hívő magyar ember közül 100 ezer a nemzet részeként és az egyetemes egyház tagjaként itt imádkozhatott közösen. Nem csak egyházi értelemben volt rendkívüli, de vitathatatlan a társadalmi, kulturális és történelmi jelentősége is. Az ilyen események hidat képeztek, nemzetrészeket összekötő hidak épülhettek újra azokban a pillanatokban. Európa jövőjének a záloga az a keresztény hit, amelyre II. János Pál pápa látogatása emlékeztet bennünket – szögezte le a miniszter.

Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete ünnepi beszédében legfőképpen azt bizonygatta, hogy ennek a pontifikátusnak a gyümölcseit máig, és még hosszú ideig élvezhetjük.

– Nagyon örülök annak, hogy a mai nehéz időkben, az európai kereszténység számára is nehéz napokban Magyarországon olyan szép, élénk a II. János Pál-kultusz, amelynek most már politikai dimenziója is van. De öröm az is, hogy ez a kultusz máig virágzik, és nem csak Magyarországon, Lengyelországban ugyanúgy – mondta.

Soltész Miklós, a kormány egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára sem figyelmeztethetett másra, mint arra, hogy ha egy nagy ember emlékét meg akarjuk őrizni, abból feladat fakad.

Ki kell állni kereszténységünkért, más nem fogja megtenni helyettünk, vissza kell utasítani mindazokat a mai „izmusokat”, amelyek most ránk törnek, össze kell fogni mindenkinek, akkor erősebbek leszünk mint mások– figyelmeztetett, ahogy 30 évvel ezelőtt a pápa is tette, csak akkor még nem minden szavát értettük.

A konferencia sajtó-nyilvános első részében felszólalt még Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, aki II. János Pál abbeli tanításait adta tovább, hogy úgy tekintsünk a másik emberre, ahogyan Krisztus tekint reánk, s hogy ne féljünk, nyissuk ki a kapukat az élet minden területén, fogadjuk be a Megváltót.

Őt követve dr. Seszták Miklós kormánybiztos azt taglalta, mennyire erős reményt ad nekünk az emlékezés, s hogy ismét együtt lehetünk, ami által közép-kelet európaiakban kell a Nyugat reménységének is lennie.

Fotók: Dodó Ferenc és Csutkai Csaba

Forrás: szon.hu