Mindenszentek ünnepe

Mindenszentek ünnepe kötelező egyházi ünnep, az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük – írták.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mindenszentek ünnepén, délután ötkor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét, halottak napján reggel pedig a bazilika altemplomában celebrál misét az elhunyt főpásztorokért – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel – olvasható az MKPK közleményében.

III. Gergely pápa (731-741) bővítette az ünneplendők körét: “a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep – ismertették.

November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen “a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről”. Az egyház “a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget”. Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért – írták.

Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napjáról először 998-ban emlékeztek meg, majd ez a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt – írták. Az egyház az ünnepen “bizalommal kér” kegyelmet Istentől az elhunytaknak.

Forrás:  MTI