Ráncfelvarrást” kap a tiszalöki duzzasztómű

A partnerek azt szeretnék, ha a duzzasztómű további 100 évig szolgálná a vízgazdálkodás érdekeit.

Az 1954-ben épült tiszalöki duzzasztómű és a hajózsilip a térség vízgazdálkodásának fontos szereplője, hiszen a Keleti- és Nyugati-főcsatorna, valamint a hozzájuk csatlakozó öntözőfürtök vízkiadását is ellátja. Az erőmű nélkül nem csak Debrecennek nem lenne tartalék vízellátása, nem lehetne mivel öntözni a Hortobágy mintegy 200 ezer hektáros területét sem, és a Körös-völgy vízpótlása ugyancsak megoldatlan maradna.

Kezdődhet a „ráncfelvarrás”

Jelentőségével természetesen a szakemberek is tisztában vannak, ezért is lépett időben az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), valamint az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉMVIZIG). A konzorciumi partnereknek köszönhetően 2020 végére KEHOP-os forrásból megtörténik a kiemelt jelentőségű vízlétesítmény ráncfelvarrása, a 3,6 milliárdos beruházásra a szolnoki székhelyű Közép-Tisza Vidéki Vízépítő és Telekommunikációs (KÖTIVIÉP’B) Kft.-vel kötöttek szerződést.

S hogy mi is vár valójában a kivitelezőre, arról Bárány László projektvezetőt kérdeztük, aki megerősítette: a 3 egymás mellé épített létesítményből álló vízlépcsőből egyedül az erőművet nem érinti a rekonstrukció.

 

– Három év áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megfiatalodjon a vízlépcső hajózsilipe és három nyílásköze, amelyekből évente csak egyet lehet felújítani, illetve lezárni. Minden egyes nyílásköz rekonstrukciójára egyenként 4-5 hónapos munkavégzést terveztünk az árvízveszély miatt, ezért is 3 éves a projekt. Az ütemezés kicsit ellentmond a hétköznapi logikának, ugyanis az egyes számú nyílásköz még az idén elkészül, jövőre a hármassal és a hajózsilip rekonstrukciójával folytatjuk a munkát, az utolsó évben kerítünk sort a középső, vagyis a kettes számú nyílásköz felújítására.

Nagy kihívást jelent

– A munkavégzésnek egyetlen fázisa sem lesz egyszerű, mindegyik nagy odafigyelést és precizitást kíván. Már vizsgáljuk a betonfészkeket és tervezzük, hogyan fogjuk megújítani a pontomokat, csörlőket, ideiglenes elzárószerkezeteket. A felújítás nemcsak a táblákat és az acélszerkezetet érinti, a gépészetet és az elektromos berendezéseket is, mindez mederkotrással és partvédelemmel is kiegészül. Kijavítjuk a betonhibákat, kifugázzuk a zsaluköveket, frissül a vízlépcső külső festése.

– Természetesen az ipari műemlékkorú komplexum minden eleme nem lesz cserélve, gondolok itt például az egyenként 360 tonnás duzzasztótáblákra, de előfordulhat, hogy néhány kisebb szerkezeti elem – vezetőelemek, kerékszekrény, kerekek, forgástengely, görgők – cserére szorulnak. Mivel mechanikus működtetésű berendezésről van szó, minden tekintetben nagy kihívást jelent ez a beruházás – adta tudtunkra az építőmérnök.

Jövőre lezárják a zsilipet

Bárány László elárulta azt is, hogy a munkavégzés az idén még nem fogja akadályozni a hajózást, de jövőre már számítani kell a zsilip teljes zárására, azt ugyanis szárazzá kell tenni a felújításhoz.

– A hajózási zárat kérvényezni kell a Nemzetközi Közlekedési Hatóság Hajózási Osztályától, méghozzá hat hónappal a munkák megkezdése előtt, ők teszik közzé a tilalmat a hajózók számára. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyéb okok miatt a nagy hajók már most se nagyon közlekednek a Tiszán, a kisebb hajók – például a kenuk – pedig valahogy átjutnak majd ezen a szakaszon, méghozzá szárazon! – tette még hozzá a projektvezető.

Biztonságosabb lesz

Természetesen a település első emberét is megkerestük, hogy megtudakoljuk, a tiszalöki önkormányzat mennyiben érintett a beruházásban.

– Tulajdonképpen semennyire – zárta rövidre a kérdést Gömze Sándor polgármester. – Bármennyire is a Tiszántúli Vízgazdálkodási Tanács delegáltja vagyok, vízügyes fejlesztésről van szó, nem volt közünk a pályázathoz. Mivel tanácsülésekre eljárok, tájékoztatást mindig kapunk, de ennyi és nem több. Persze, öröm lesz nekünk is látni, hogy megújul a Keleti-főcsatorna és környéke, és funkcióját tekintve biztonságosabban tudnak működni a jövőben a hajózsilipek, zsilipkapuk, lesz iszapkotró és továbbító rendszerünk az uszadék letereléséhez – nyilatkozta.

Forrás: szon.hu

Kép forrás: evizig.hu