Szabolcs vármegye hős katonái az I. világháborúban

Az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának idején a katonai felső vezetés pontosan meghatározta, s rendeletben közölte, hogy egy-egy járás melyik császári és királyi gyalogezredhez köteles küldeni újoncait. Innen tudjuk, hogy az I. világháború idején a császári és királyi 5. gyalogezred (amelynek pótkerete Szatmárnémetiben volt) fogadta a nyírbátori, a nyírbaktai, a ligetaljai és a nagykállói járás, a császári és királyi 65. gyalogezred (pótkerete Munkácson) pedig a többi járás, tehát a dadai alsó és felső, a bogdányi, a kisvárdai, a tiszai, valamint Nyíregyháza rendezett tanácsú város újoncait. Szabolcs vármegye területe a közös hadsereg VI. kassai hadtestéhez tartozott.

A fegyveres erő második vonalát képezte a magyar királyi honvédség, melynek hadszervezetében megyénk a szintén kassai székhelyű 3. honvéd kerülethez tartozott, s keleti járásai a szatmárnémeti 12., a nyugati és északi járásai a miskolci 10. honvéd gyalogezredekhez küldték újoncaikat.

Megyebeli újoncok

E kétfajta katonaság huszárezredei közül a császári és királyi nyíregyházi 14. és a magyar királyi kassai 5. huszárezredeket töltötték fel megyebeli újoncokkal.

Összesen ez a hat katonai alakulat vette fel a szabolcsiak zömét, de ha végigtekintünk az 1929-ben kiadott Szabolcsi hősök emlékkönyvén, ahol községenként gyűjtötték össze a nagy háború véres veszteségét, azt is láthatjuk, hogy jó néhány más alakulatban is szolgáltak szabolcsiak, részint önként jelentkezés, részint valamiféle mesterség ismerete, részint pedig a vak véletlen révén. Hiszen hogyan lehetne másként magyarázni, hogy alföldi fiúk „zergéztek” a tiroli császárvadászok között, vagy éppen a hadihajókon szolgálták Őfelségét.

A nagy háború kitörése után előbb a huszárok, hiszen rájuk bízták az ellenséges orosz seregek felderítését, majd a gyalogezredek is Galíciában, a Monarchia keleti határain sorakoztak fel, s hamarosan harcba is keveredtek az előretörő kozákokkal és az orosz gyalogsággal. A 65-ös ezred 1914. augusztus 26-án Pukarcównál esett át a tűzkeresztségen, az 5-ös gyalogosok ugyanazon a napon vívták meg szintén győztes csatájukat Komarównál, a miskolci 10-es honvédek szintén augusztus 26-án Tarnawatkánál nagy veszteségeket szenvedve vonultak vissza az orosz túlerő elől. A komarówi győzelemnek azonban nagy ára volt, az 5. ezred elvesztette állományának majdnem a felét. Volt olyan század, ahol a 250 fős legénységből csak 80-an maradtak. A szatmári 12-esek augusztus 28-án ütköztek meg először az oroszokkal. A két huszárezred közül az 5-ösök 1914. augusztus 15-én Stojanownál estek át a tűzkeresztségen, olyan lovasrohamot produkálva, mely után a kozákok, rettegve, csak vörös ördögöknek nevezték a magyar huszárokat. A nyíregyházi 14-es huszárok pedig augusztus 23-án Bucsacsnál csaptak össze először a kozákokkal.

Folytonos harcok

A szabolcsi bakák és huszárok az első háborús évet Galíciában töltötték, nagy veszteségeket elszenvedve vonultak vissza a Kárpátokig, ahol Limanowánál végül sikerült megállítani az „orosz gőzhengert”. Ott voltak azután az 1915. május 2-án megindított gorlicei áttörés harcaiban is, amikor több mint 100 kilométerre vetették vissza az oroszokat, s felszabadították a bekerített Prsemysl erődjét is. 1915 őszére azonban a frontok megmerevedtek, állásháború alakult ki, fedezékbe kényszerültek a gyalogosok, de a huszárok is, az utóbbiak az arcvonal északi részén, a Pripjaty-mocsarakban építették ki állásaikat. Itt érte őket 1916 nyarán a nagy orosz ellentámadás, a Bruszilov-offenzíva, amelyben az ezredek óriási veszteségeket szenvedtek, az 5. huszárezred pedig teljes állományával, parancsnokával együtt orosz fogságba esett. A szatmári 12-es honvéd gyalogezredet 1916. június 21-én olyan összveszteségek érték, mint talán másutt sehol: 82 %-os volt veszteség, 49 tiszt és 1937 katona sebesült meg, esett fogságba, s az ezred 500 hősi halottat hagyott hátra.

1915 tavaszán Olaszország, 1916 nyarán Románia lépett hadba a Monarchia ellen, így újabb frontszakaszok nyíltak.

Hamarosan Erdélyben látjuk viszont szabolcsi katonáinkat is, akik 1916 őszétől folytonos harcok között szorították ki a támadó román királyi és orosz csapatokat Erdély területéről, s foglaltak védőállást a Kárpátok gerincén. A miskolci 10-es honvédeknek az oroszok által jól megerősített, stratégiai fontosságú Magyaros-tető bevétele volt a feladatuk. Ehhez Nyárádszeredán és Csíkzsögödön rohamezreddé képezték ki őket, és egy hónapig gyakorolták a támadást. 1917. március 8-án erőteljes és fokozatosan erősödő tüzérségi előkészítést követően több hullámban megrohamozták és elfoglalták a Magyaros-tetőt.

Erdély megtisztítása, s az 1917 tavaszán az oroszokkal kötött béke a Monarchia minden mozdítható alakulatát az olasz frontra vezényelte, ahol az 1918. június 15-én megindított nagy támadás során minden ezred óriási veszteségeket szenvedett el. A tíznapos küzdelemben az osztrák-magyar 6. hadsereg 1683 halottat, 11.318 sebesültet vesztett, 3508 katona lett beteg, 5040 pedig eltűnt, a Boroevič-féle hadseregcsoport pedig összesen 78.012 főt vesztett. A Monarchia ezt a veszteséget pótolni már nem tudta, végleg elveszett a remény egy győztes támadás utáni tisztességes béke megkötésére.

A férfi lakosság négy százaléka

Az 1918 októberében megindított nagy olasz ellentámadás után az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege összeomlott, a miskolci 10-es gyalogezred olasz fogságba esett, a többiek visszavonulva hamarosan a békehelyőrségekbe – Munkácsra, Szatmárnémetibe, Nyíregyházára és Kassára – vonultak, ahol az ezredeket leszerelték, a katonákat hazaengedték. A veszteségek nagyságára csak egy példát szeretnénk felhozni: a szatmári 12. honvéd gyalogezredbe a világháború idején összesen 20 ezer fő vonult be, ebből 12 ezer a hősi halottak és a sebesültek száma, négyezren pedig hadifogságba estek.

Az 1928. október 21-én Nyíregyházán felállított I. világháborús hősi emlékmű felirata 6702 szabolcsi hősről tudósít Ez a szám a 320 000-es megyei lakosság férfi népességének több mint 4 százaléka. Magas ez a szám, pedig ez még csak a véres veszteség, s ehhez jön még a sok hadirokkant, beteg, harctéren, fogságban eltűnt személy. Mindezeket összeadva Szabolcs vármegye és katonasága igencsak meghozta a nagy háborúban a maga áldozatát.

– Bene János –

 Forrás: Szon.hu