Térfigyelő kamerák: mindent látnak, ami a városban történik?

Kocsord, Nyíregyháza – Egy hatékony huszárvágással csaptak le azokra a személyekre, akiket Nyíregyházán a térfigyelő kamerák buktattak le. A hatósági főosztály közterület-felügyeletének tájékoztatása szerint szemétlerakókat értek tetten, a Huszártelepen lévő egyik utcában nagy mennyiségű hulladékot raktak le a közterületre. A felvételek alapján beazonosították az elkövetőket, akik ellen szabálysértési feljelentés indult.

– A kamerák kitűnően segítik a bűnmegelőzést és a bűnfelderítést – jegyezte meg Bodrogi László, a nyíregyházi közterület-felügyelet vezetője. Jelenleg 166 kamera van a megyeszékhelyen. Az ügyeleti központban a felügyelet 24 órás szolgálata figyeli a beérkező képeket, értékeli és elemzi azokat.

 

Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az egyébként biztonságos városunkban a közterületi térfigyelő kamerák által megfigyelt területeken bűncselekmény alig, beavatkozást igénylő szabálysértés, szabályszegés is kevés számban fordul elő. A kamerák kitűnően segítik a bűnmegelőzést, a bűnfelderítést – kezdte reagálását érdeklődésünkre Bodrogi László, a nyíregyházi polgármesteri hivatal közterület-felügyeletének felügyeletvezetője.

Értékelnek, elemeznek

– A közgyűlési döntés alapján 2016 augusztusa óta üzemeltetik a közterületi térfigyelő kamerákat. Jelenleg 166 kamera van a városban, a közterület-felügyelet ügyeleti központjába 154 kamera képe fut be. Az ügyeleti központban a felügyelet 24 órás szolgálat keretében figyeli a beérkező képeket, értékeli, elemzi azokat. Amennyiben a szolgálatban lévő felügyelő olyan eseményt lát a felvételen, amely beavatkozást igényel, és az a felügyelet hatásköre, akkor a szolgálatban lévő felügyelőket értesíti, egyéb esetben a megyei rendőr-főkapitányság tevékenységirányító központjának küld jelzést, ahonnan a hatáskörrel rendelkező szervet irányítják a helyszínre.

A képfelvevő által megfigyelt területre belépő személyek tájékoztatását elősegítő módon figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni a képfelvevők elhelyezéséről, az adatkezelés tényéről.

A megyeszékhely valamennyi bevezető útján tájékoztató táblákat helyeztek el, ebből kiderül, hogy térfigyelőkamera-rendszer működik a településen. A város honlapján megtekinthetőek a kamerák helyei, illetve az is, hogy mely területet figyelnek meg.

– A térfigyelő kamerák a szubjektív biztonságérzetet növelik, amit mi sem bizonyít jobban, hogy több helyről is jelezték igényüket térfigyelő kamerák felszerelése iránt. Adatigényléssel elsősorban a rendőrség fordul hozzánk, bűncselekmények felderítéséhez, elkövetők nyomon követéséhez, azonosításához, közlekedési balesetek tisztázásához kérnek ki felvételeket. Eddig több mint 250 esetben adtunk ki felvételt a nyomozó hatóságoknak.
Legutóbb illegális hulladéklerakókat értünk tetten, az elkövetőket egészen a házukig vissza tudtuk követni.

Ahol fokozott a veszély

– A kamerákra vonatkozó jogi szabályozás egyelőre egy képlékeny terület, azonban a törvény célja minden esetben a társadalom védelme. Két nagy fogalomkör különíthető el, a köz- és magánterület. Amíg közterületen csak az ott eljáró szervek, mint a rendőrség vagy a közterület-felügyelet helyezhet ki kamerákat, addig magánterületen megfelelő figyelmeztetés (pl. tábla) mellett ezt bárki megteheti.

A társasházak és közintézmények esetén már bonyolultabb a kérdés: a társasházak területére csak abban az esetben helyezhető ki térfigyelő kamera, amennyiben minden lakó hozzájárult ehhez. Leginkább a közös tárolók vagy a hulladékgyűjtők területére szerelik fel ezeket az eszközöket, ott, ahol fokozottabb a károkozás veszélye. Közintézményeknél szigorúan kell szabályozni a tevékenységeket, és az adatvédelmi szabályok betartásával lehet kiépíteni a rendszert.

Tapasztalataink szerint sokszor már csak a figyelmeztető tábla is elég a szándékos károkozók elriasztásához, mivel a közel 700-800 nyíregyházi ügyfelünknél az elmúlt ­években nem volt betörés – tájékoztatta lapunkat dr. Vasas Szilárd, a Pinkerton-cégcsoport tulajdonosa.

Lebuktak a parkrongálók

Elhagyta a telefonját? Ellopták a pénztárcáját? Meglovasították a kerékpárját? Ha mindez Kocsordon történt, igen jó esély van rá, hogy hamarosan visszakapja értékeit, az elkövetők pedig elnyerik méltó büntetésüket! A községben ugyanis immár 14 kamera működik a bűnmegelőzés érdekében, s a fenti esetekben már bebizonyították hasznosságukat a digitális őrszemek.

A képviselő-testület tavaly döntött a helyi közintézmények (óvoda, polgármesteri hivatal, művelődési ház) és környező területük „megfigyeléséről”. A közeljövőben a köztemetőt szeretnék be­kamerázni, hogy elejét vegyék a kegyeletsértő magatartásoknak, lopásoknak, sírrongálásoknak, a parkolóterületen pedig az autófeltöréseknek.

– A beruházások nagy részét saját erőből valósítottuk meg, azóta jelentősen javult a lakosság relatív biztonság­érzete. Advent idején parkrongálókat sikerült kézre kerítenie a rendőröknek, illetve közlekedési baleseteket tisztáztak a felvételek segítségével – nyilatkozta lapunk érdeklődésére Földi István polgármester.

Hozzátette: a Kocsordon előforduló bűncselekmények elkövetői jellemzően más településekről érkezett „átutazók” voltak, akik a kamerarendszer ismeretében aligha fognak ismét lopni, vandálkodni, kárt okozni a faluban.

Forrás: Szon.hu

LTL, GE, PI

Fotó: Sipeki Péter