Több élelmiszer áfája is csökkent

2018-ban tovább folytatódik a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentése.

Januártól 27 százalékról 5 százalékra csökken az élő hal, valamint a halhús, illetve a sertésbelsőségek és vágási melléktermékek áfakulcsa. Ez utóbbi kategóriába tartozik például a sertésköröm és a nyelv, de a sertésmájat is alacsonyabb áron kínálják majd a kereskedők. A minisztérium becslései szerint az intézkedéseknek köszönhetően egy átlagos családnál legalább évi 35-40 ezer forinttal több pénz marad. Az adócsökkentések másik nagy nyertese az agrárium, hiszen az élelmiszer-gazdaság és a mezőgazdaság egyaránt több lehetőséghez jut az áfacsökkentéssel, visszaszorul a feketegazdaság, miközben az emberek többet tudnak vásárolni, ami növekvő fogyasztást eredményez. Az áfacsökkentés minden bizonnyal a haltermelésre gyakorolja majd a legnagyobb hatást. A haltermelőket összefogó szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet várakozásai szerint a fogyasztói árak várhatóan mintegy 15-17 százalékkal csökkennek, így a fogyasztás is bővülhet, a jelenlegi 5,7 kilogrammról már idén 10 kilogrammra nőhet az egy főre jutó éves halmennyiség.

Forrás: Kölcsey TV