V. Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár

A közfoglalkoztatási programok – szó szerint és átvitt értelemben is vett – gyümölcseit csodálhatta meg mindenki csütörtökön.

 

Már kora reggel nyüzsgött a Kossuth tér csütörtökön: a megyeszékhely főterén felállított standokra sorban rakodtak ki és díszítettek, akik az ötödik alkalommal megrendezett Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásáron képviselték településüket. A nagyszabású rendezvényt egy év kihagyás után szerveztek meg Nyíregyházán. Az eseményen száz megyei település mutatkozott be.

Tárogatón csendültek fel a Kállai kettős dallamai az ötödik Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár megnyitóján: a hungarikum hangszert Dani Attila, Pusztadobos polgármestere szólaltatta meg. A község is egyike volt annak a száz megyei településnek, melyek bemutatták a Járási Startmunka mintaprogramokban termesztett és készített portékákat.

– Sokak vágya, hogy munkába mehessenek minden nap, és ezzel biztosítsák a családjuknak a megélhetést – emelte ki a rendezvény megnyitóján Román István kormánymegbízott.A munkaalapú társadalom építésének egy fontos mérföldköve a közfoglalkoztatás, hiszen lehetőséget biztosít munkatapasztalat szerzésére és átmenetileg megélhetést az embereknek, amíg nem sikerül elhelyezkedniük az elsődleges munkaerő-piacon.

– A pandémia megtorpanást okozott a foglalkoztatásban, azonban teljesítettük azt a vállalásunkat, miszerint amennyi munkahely megszűnt a járványhelyzet idején, annyit fogunk teremteni: a foglalkoztatási szint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elérte a járvány előtti szintet.

Mindenkinek fontos

– Ha körbenézünk, már ezek a nagyon szép faházak is mutatják azt az értékteremtést, amit a közmunka jelent, hiszen a nyíregyházi önkormányzat hat évvel ezelőtt egy közfoglalkoztatási pályázaton állíttatta elő valamennyit – mondta el dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, célozva ezzel azokra a standokra, melyeket száz megyei település foglalhatott el a vásáron.

– Mindezt tovább erősíti, ha végigjárjuk a kiállítást, hiszen láthatjuk annak a munkának az eredményét, amely az emberek életminőségét javította. Az új értékek teremtése és a régiek megőrzése a megyeszékhely számára is fontos, ezt mutatja az is, hogy 2010-ben egy rangos elismerést kaptunk a városüzemeltetőnk, a Nyírvv koordinálásban működő közfoglalkoztatási programért. A program ma is fut, bár most már sokkal kisebb létszámmal, hiszen sokaknak sikerült munkát találniuk máshol.

A polgármester hozzátette:

"Nyíregyháza munkaerő-piaci helyzete az egész megyének fontos, hiszen a város szakképző iskoláiban tanuló diákok 58 százaléka, illetve a nagy foglalkoztatók dolgozóinak is körülbelül a fele bejáró."

Színes kavalkád

– Köszönet jár mindazok, akik részt vesznek a közfoglalkoztatási programok megvalósításában, hiszen visszaadják az álláskeresők becsületét, emberi méltóságát és önbecsülését. A közfoglalkoztatás biztos fogódzót jelent az elsődleges munkaerőpiac meghódításához.

A járvány előtt már munkaerőhiányról beszélhettünk megyénkben, s újra eljött az az időszak, amikor azon kell gondolkodunk, hogyan tudunk munkaerő-tartalékokat felszabadítani - hangsúlyozta Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke.

Hozzátette: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program is részt vesz a munkahely teremtésben, legyen szó egy óvoda építéséről vagy egy út felújításáról, minden beruházásnál, építkezésnél szükség van munkaerőre.

– Tavaly nem tudtunk megemlékezni a közfoglalkoztatás értékeiről megfelelő formában a járványhelyzet miatt, 2020 mindannyiunk életében a küzdelmet jelentette a járvánnyal és a válsággal. Bár a veszély nem múlt el teljesen, de a megtett intézkedéseknek köszönhetően visszatérhetett a társasági élet a mindennapokba, és itt lehetünk, hogy együtt csodáljuk meg a közfoglalkoztatás kézzelfogható eredményeit – mondta el Szulimán Zsolt, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Stratégiai Koordinációs Főosztály vezetője.

– Az itt kiállított termékek színes és illatos kavalkádja jó érzéssel tölti el az embert, mert látja a programok hozadékát. Lenyűgöző, hogy a közfoglalkoztatásban milyen kincsek rejlenek, milyen aprólékos gondossággal készült kézműves termékek, finomabbnál finomabb ételkülönlegességek jelennek meg minden standon.

Folytatódik a program

– A kormány 2022-ben is biztosítja majd mindehhez a forrást: jövőre 120 milliárd forint jut a közfoglalkoztatás finanszírozására.Továbbra is számítunk tehát a közfoglalkoztatók aktivitására és szerepvállalására, hogy minél több álláskereső számára tudjanak munkát és megélhetést biztosítani, illetve minél szélesebb réteget tudjanak alkalmas tenni arra, hogy visszatérjenek a versenyszférába – tette hozzá Szulimán Zsolt.

A főosztályvezető arról is beszélt, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az idén 211 település vesz részt a járási mintaprogramokban, és közel kilencezer ember közfoglalkoztatása mellett még nagyjából 8500-an vesznek részt egyéb kapcsolódó programokban. Hozzáfűzte, hogy az előző évekhez képest itt is jelentősen csökkent a közfoglalkoztatottak létszáma, azonban a megyében jelenleg is közel 27 ezer regisztrált álláskereső van, ami azt mutatja, hogy továbbra is szükség van a közmunkára.

 

Forrás: szon.hu

Fotók: Sipeki Péter