A Vármegye Önkormányzatának hírei

Újra hatékony az együttműködés a Kárpátok Eurorégió tagjai között.

Háromoldalú megállapodást kötött a Magyar Diáksport Szövetség, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület valamint a Kölcsey Televízió.

A közösségi igényekre reagáló, hasznos és komplex programokat támogatják 2020-ig az ún.

„A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2015. november 27-én, pénteken 11,00 órától a Megyeháza Bessenyei Nagytermében (Nyíregyháza, Hősök tere 5.) közmeghallgatást tart.

Feladatunk, hogy Magyarország a 21. század eleji nagy európai átrendeződésének ne vesztese, hanem lehetőség szerint nyertese legyen - hangsúlyozta Kövér László.

A megyében is számos helyszínen tisztelegtek az ötvenkilenc évvel ezelőtti események hősei előtt, a központi ünnepségnek idén Nyírtelek adott otthont.

Létrejött az Európa Unió első olyan európai területi társulása, amelynek tagja egy unión kívüli ország is.

Míg az előző uniós ciklusban a négyes határmenti programokra 68 millió euró állt rendelkezésre, addig a mostani, 2020-ig tartó időszakban mintegy 74 millió euró támogatás felhasználására lesz lehet

Tisztelt Partnereink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy  a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzatnál és Hivatalánál 2015. október 9-én az ügyfélfogadás szünetel. Legközelebb 2015.

Oldalak