Általános hírek, információk

Idén 27. alkalommal várja a színház szerelmeseit a Mandala Nyár.

Ma már egy olyan országban élünk, ahol a szabadság adottság – hangúlyozta Gulyás Gergely szombaton Pócspetriben, ahol a kommunizmus egyik legnagyobb koncepciós pereként elhíresült 70 évvel ezelőtti

400 millió forintból közel 1300-an vehetnek részt a kormány új diplomamentő programjában.

Mintegy 7 milliárd forintból valósul meg az a projekt, mely az árvízvédelmi biztonságot növelni, az árvízi kockázatot pedig csökkenteni kívánja a Felső-Tisza vidékén élő emberek védelme érdek

Június 7. és 10. között Nyíregyházán és Kisvárdán rendezik meg a IV. korcsoportos Összevont Labdajátékok Diákolompia országos döntőjét.

240 millió forintos foglalkoztatási paktum indul Tiszalökön.

Mintegy 7 milliárd forintból valósul meg az a projekt, mely az árvízvédelmi biztonságot növelni, az árvízi kockázatot pedig csökkenteni kívánja a Felső-Tisza vidékén élő emberek védelme érdek

35 diák pályázott a megyéből a 2018-as Tehetség díjra.

Negyedszer is Krivács András került az idén 50 éves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség élére.

A meleg tavaszi időjárás miatt már elkezdődött a korai érésű cseresznyefajták szedése, idén a gyümölcs termésmennyisége megközelítheti a 20 ezer tonnát, közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Oldalak