KÖZLEMÉNY

 

Tájékoztatjuk, hogy 2023. január 1-jei hatállyal a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal elnevezése

 Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal elnevezésre módosult.

 

 

A Magyar Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján fogadta el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, melynek eredményeképpen az Alaptörvény 2023. január 1. napjától hatályos F) cikk (2) bekezdése értelmében Magyarország területe fővárosra, vármegyékre, városokra és községekre tagozódik. A módosítás tehát, a Magyarország alapvető területi tagozódásának részét képező „megye”, mint területi egység megnevezést 2023. január 1. napjától „vármegye” elnevezésre változtatja.

A Magyar Országgyűlés az Alaptörvény módosításával azonos napon, a területi tagozódásban történt, említett névváltoztatással összefüggésben elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint az egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt, amely 2023. január 1-ei hatállyal módosította a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényt (a továbbiakban: Mötv.) is a vármegyei elnevezés átvezetése érdekében.

A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés 13/2022. (XII.9.) önkormányzati rendeletében és 147/2022. (XII.8.) önkormányzati határozatában, szintén 2023. január 1-ei hatállyal vezette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal megnevezést.

 

Az Alaptörvény záró és vegyes rendelkezések címének 28. pontja szerint a vármegyére való utalásként a megyére utaló elnevezés a 2022. december 31-én hatályos jogszabályi rendelkezések szerint az Alaptörvény tizenegyedik módosítása hatálybalépését követően is használható mindaddig, amíg az Alaptörvény szerinti megnevezés használatára való áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.

 

Nyíregyháza, 2023. január 11.

 

„Szívből Szabolcs-Szatmár-Beregből

 „Csatlakozás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Helyi termék- és Szolgáltatási Kataszterhez”

Örömmel tájékoztatunk minden kedves érdeklődőt, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata Vármegyei Paktumirodája által létrehozott, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Helyi termék- és Szolgáltatási Katasztert tartalmazó weboldal elkészült.

Meggyőződésünk, hogy a globalizált nagyüzemi struktúrákkal szemben, a vidéki lakosság helyben maradásához elengedhetetlen a helyi adottságok és a helyben működő vállalkozások kataszterben való összegyűjtése, népszerűsítése a megbízható, hamisítatlan helyi termékeket és helyi szolgáltatást keresők részére. A kataszter bővítése folyamatos és térítésmentes online megjelenést biztosít a helyi terméket előállítók és helyi szolgáltatók részére, ezért a továbbiakban is várjuk a csatlakozni szándékozókat.

Kérjük látogasson el weboldalunkra, mely az alábbi linken keresztül érhető el: www.szivbolszabolcs.hu