Általános hírek, információk

Akár 3 millió forintos támogatást is kaphatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani.

Szakszerű és díjmentes – ezek jellemzik a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi tanácsadó irodáit.

Akár hektáronkénti 61 ezer forint plusz támogatást is kaphatnak a burgonyatermesztő gazdák a jövő évtől.

Több mint 111 ezer diák jelentkezett ebben az évben valamelyik felsőoktatási intézménybe, 67 százalékukat felvették, ők szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat.

“A hátország a Nagy Háborúban” címmel nyílt kiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban.

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bogáti Forgatagot, Nyírbogáton.

Idén rendhagyó módon nem augusztusban rántja le a leplet a VIDOR Fesztivál programjáról a Móricz Zsigmond Színház, így csaknem egy hónap áll majd rendelkezésre a jegyek megvásárlására.

A város közúthálózatának fejlesztését célzó projekt részeként bővítik a Hunyadi és az István utca közötti szakaszt, valamint kerékpárutat is építenek.

414 szakemberrel indult a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve július elsején.

Szombaton első alkalommal rendezik meg a Sárkányhajó Fesztivált és a Barkács-bogrács amatőr főzőversenyt Sóstón.

Oldalak