KÖZLEMÉNY

 

Tájékoztatjuk, hogy 2023. január 1-jei hatállyal a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal elnevezése

 Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal elnevezésre módosult.

 

 

A Magyar Országgyűlés 2022. július 19-i ülésnapján fogadta el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, melynek eredményeképpen az Alaptörvény 2023. január 1. napjától hatályos F) cikk (2) bekezdése értelmében Magyarország területe fővárosra, vármegyékre, városokra és községekre tagozódik. A módosítás tehát, a Magyarország alapvető területi tagozódásának részét képező „megye”, mint területi egység megnevezést 2023. január 1. napjától „vármegye” elnevezésre változtatja.

A Magyar Országgyűlés az Alaptörvény módosításával azonos napon, a területi tagozódásban történt, említett névváltoztatással összefüggésben elfogadta a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint az egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvényt, amely 2023. január 1-ei hatállyal módosította a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényt (a továbbiakban: Mötv.) is a vármegyei elnevezés átvezetése érdekében.

A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés 13/2022. (XII.9.) önkormányzati rendeletében és 147/2022. (XII.8.) önkormányzati határozatában, szintén 2023. január 1-ei hatállyal vezette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal megnevezést.

 

Az Alaptörvény záró és vegyes rendelkezések címének 28. pontja szerint a vármegyére való utalásként a megyére utaló elnevezés a 2022. december 31-én hatályos jogszabályi rendelkezések szerint az Alaptörvény tizenegyedik módosítása hatálybalépését követően is használható mindaddig, amíg az Alaptörvény szerinti megnevezés használatára való áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.

 

Nyíregyháza, 2023. január 11.

 

Általános hírek, információk

Mintegy ezer négyzetméter alapterületű bölcsőde és óvoda épült a Bereg fővárosában, ahol összesen 75 gyermeket tudnak elhelyezni. 

A település egyik új ékességét adták át, az egy csoportszobás 12 férőhelyes, 254 négyzetméteren felépült Gyöngyszem Bölcsődét, amely a helyi önkormányzati óvodához tartozik.

Megújult a 49155-ös jelű út 2,3 kilométeres szakasza.

 „Csatlakozás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Helyi termék- és Szolgáltatási Kataszterhez”

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal közösen valósítja meg a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-SB1-2022-00001 azonosító számú „Szabolcs-Szatmár-Bere

„Nyitva van a „bölcsi-kapu”, csak bújjatok rajta” – énekelték a gyermekek hétfő délután Kállósemjénben, ahol ünnepélyesen átadták a Ficánka Bölcsődét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2022. december 8-án, csütörtökön 11:00 órától közmeghallgatást tart.

Már messziről felhívja magára a figyelmet a Tisza töltésén Milota térségében az az új monumentális vízügyi létesítmény, amelyet szerdán adtak át.

Az első befektetésösztönzési és gazdaságfejlesztési stratégiaalkotó workshop a Megyeházán került megrendezésre 2022.

Oldalak