Sértő-Radics István (Együtt) elmondta, a diónyi nagyságú jég pusztítása után elkezdték a károk felmérését és a kármentesítést. A mentési munkában résztvevők az önkormányzat munkatársaival közösen járják végig a községet és mérik fel, milyen segítségre van szükségük a lakóknak.
– MTI –
A lakóházak 85 százaléka sérült meg a keddi jégverésben Rozsályban, a település várhatóan a vis maior alapból kér majd állami segítséget a kárenyhítéshez.
Sztolyka Zoltán (Fidesz-KDNP) közölte, nagyon sok embernek nincs biztosítása, ennek ellenére megpróbálják majd bevonni őket a későbbi kárenyhítésbe. Jelenleg a kárfelmérés zajlik a településen, az ingatlantulajdonosok megpróbálják lefóliázni a megsérült tetőket, mivel délutánra ismét eső várható a térségben.
“Kicsit el vagyunk keseredve, az emberek még jobban, megpróbáljuk tartani bennük a lelket” – fogalmazott a polgármester. Mint elmondta, az önkormányzat fóliát, lécet, szeget és türelmet próbál adni az embereknek, utóbbiból van érthetően a legkevesebb.
A Nagy család felméri a kárukat jégverte házuk padlásán Rozsályon 2016. június 21-én. Tizenhárom szatmári településről érkeztek kárbejelentések a vihar és jégeső miatt, a térségben több mint hétszáz ház rongálódott meg. A viharban senki sem sérült meg. | MTI Fotó: Balázs Attila
Sztolyka Zoltán hangsúlyozta, szerencsére senki sem sérült meg a jégverésben, bár sokan megpróbálták megóvni az autójukat és más értékeiket a nem ritkán ököl nagyságú jégdaraboktól. Hozzátette, Rozsály a vis maior alapban és az állami segítségben reménykedik.
– MTI –
Tizenhárom szatmári településről érkeztek kárbejelentések a keddi vihar és jégeső miatt, a térségben több mint hétszáz ház rongálódott meg. A viharban senki sem sérült meg – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kattintson a képre a galériáért!
Dóka Imre elmondta, a legfrissebb jelentések szerint a jégeső Rozsály, Méhtelek, Garbolc, Uszka, Kishódos, Nagyhódos, Nyírkáta, Magosliget, Botpalád, Tiszabecs, Csenger, Zajta és Gacsály településen okozott kisebb-nagyobb károkat. A helyzetet nehezítette, hogy a reggeli jégeső utáni délelőtt ismét volt vihar a térségben, így nőtt a kárt szenvedett ingatlanok száma.
A jég károkat okozott többek között a nagyhódosi templomtoronyban és az épülő csengeri tanuszodában, illetve több középületben is – tette hozzá a szóvivő. A kármentesítésben jelenleg kétszáz tűzoltó és önkéntes mentőegység vesz részt.
Dóka Imre elmondta, a megyeiek mellett Borsod-Abaúj-Zemplénből és Hajdú-Biharból egyaránt érkeztek tűzoltóegységek, Romániából pedig Lázári település küld önkéntes tűzoltókat. A lakóházakban a palafedést rongálta meg a borsónyi, vagy dió és tojás nagyságú jég, amely a kora reggeli órákban kevés csapadékkal érkezett, ezért is okozhatott ekkora pusztítást.
Az MTI tudósítójának helyszíni beszámolója szerint Rozsályban szinte minden második lakóház érintett a jégesőben, a tetőket átlyuggatta a jégeső, egyes ingatlanok tetőszerkezetét nagyrészt szinte teljesen szétverte. A tulajdonosok a tűzoltók segítségével fóliázzák a tetőket, az utcán és a járdákon mindenütt cserép- és paladarabok hevernek. A község polgármesteri hivatala és a teleház sem úszta meg a jégverést, az épületekről a törött cserepeket szedik le, később pedig lefóliázzák azokat.
Forrás: Szon.hu